Az első perctől az utolsóig minden pillanatot megörökítek.

Köszöntelek a weboldalamon

Dörgő Dánielnek hívnak. Már kiskorom óta a fotózás az egyik szerelmem.

Voltam a fényképezőgép másik oldalán is, – mint munka és mint hétköznapi emberként egyaránt – így tudom, hogy a fotóssal, akivel dolgozunk, aki megörökít minket, mennyire fontos az egymásra hangolódás. Ha jó hangulatban tudunk együtt dolgozni az a képeken is vissza fog tükröződni. Szeretem megörökíteni azokat a pillanatokat, melyeket, ha bármikor visszanézünk egy kedves emlék elevenedik fel bennünk és a szánk egyenes síkjából egy felfelé görbülő vonal lesz.

Munkám során a precizitás, a maximumra törekvés mind olyan elvárás magammal szemben, mely nem tűr kompromisszumot. Nem elég a jó, a legjobbat fogom nyújtani a megrendelő felé, hisz, ha megtisztel azzal, hogy felkér egy munkára, akkor én is viszonozni akarom ezt azzal, hogy tudásom legjavát nyújtva szolgálom ki az igényeit.

Fontosnak tartom a folyamatos fejlődést is – hogy megmaradjon a saját képi világom-, de közben haladjak a technikai és művészi fejlődéssel egyaránt, hisz csak így adhatok ki olyan kész anyagot a kezeim közül, amit több év után is büszkén vállalhatok.

Kövess Instagram oldalamon

Kövess engem Instagram oldalamon és kisérd figyelemmel legújabb, aktuális munkáimat.

Tekintsd meg legfrissebb munkáimat

Kérj visszahívást

Az űrlap kitöltésével küldj üzenetet nekem és visszahívlak!