5 Kedvenc budapesti szabadtéri fotós helyszín

Sokszor az egyik legnagyobb kérdés a fotózásnál, hogy mégis hol készítsük a képeket. Legyen szó a jegyesfotózásról vagy akár az esküvői kreatív fotókról. Mivel a legtöbb pár alapból is szégyellős, így jobban szeretik a nem túl nyüzsgő a helyszíneket. De lássuk be, a legszebb és legnevesebb budapesti terek, parkok stb. mindig tömve vannak vagy turistákkal vagy a szabadba vágyó emberekkel.

A következő 5 pontban olyan helyszíneket ajánlok, melyek között lesznek igazán felkapottabb helyek és talán kevésbé ismertek is.

1. Fűvészkert

Budapest, Illés u. 25, 1083

A VIII. kerületben található Fűvészkert egy csepp oázis a budapesti forgatagban. Bár sokak számára első olvasatra nem biztos, hogy túl hízelgő a Józsefvárosban található hely, de amint belépünk annak területére egy teljesen más világba csöppenünk. Rengeteg olyan növénnyel, pálmaházzal, óriásbambusszal, sziklakerttel találkozhatunk, mely sok izgalmas és szép fotó helyszínéül szolgálhat, akár jegyes, akár kreatív esküvői fényképezéshez.
Azt fontos tudni viszont, hogy ahhoz, hogy ott fotózkodjunk, külön Fotós-jegyet kell váltanunk.  2021-ben ennek az ára 4 főre, max. 1 órára 15.000 Ft

2. Várkert Bazár

A Budai Vár aljában, a 2014. április 3-án átadott, gyönyörűen felújított Várkert Bazár kiváló helyszínt nyújthat ugyancsak a jegyes- illetve kreatív fotózásnak. Szépen karban tartott zöld részeivel, a Pestre néző panorámájával, háttérben a Dunával vagy a Parlamenttel, illetve Lánchíddal, nem csak a párról lehet szép fotókat készíteni, de igazi budapesti hangulatot biztosít a fotóknak.

Innen pedig akár a Budai Várba is át lehet menni, ahol ott a Halászbástya és a Mátyástemplom is.

A fotózás itt ugyan ingyenes, de engedélyt kell kérni a [email protected] címen.

3. Városliget

Igazi klasszikus esküvői és páros fotós helyszín a Városliget. Főleg most, hogy annyi felújítás történt, főleg a régi Közlekedési Múzeum helyén épültek szép helyszínek. De a Vajdahunyadvára, a Hősök tere és az ezt körülölelő parkos részek, mind közkedvelt helyszínei mind a fotósoknak, mind a pároknak egyaránt.

Mivel közterületnek minősül, így ingyenes és engedélyt sem kell kérni.

4. Margitsziget

Ha már zöld területet keresünk, de a Városliget valamiért nem felel meg, akkor másik bevált opció a Margitsziget. Főleg késő tavasszal és nyáron, mikor zöld minden, gyönyörű színes virágokkal díszített a középső park rész, ideális a szerelmes fotók elkészítéséhez. De ősszel is, mikor a fák hullajtani kezdik leveleiket, megvan a maga romantikája a helynek.
De, van még egy különleges helyszín itt. Az pedig a Margitszigeti Hotel mögött található Japánkert, mely paradicsom a paradicsomban. Olyan magával ragadó varázsa van, mely hálás fotóshelyszín bármilyen képekhez.

Szerencsére közterületnek minősül, így ingyenes és engedélyt sem kell kérni.

5. Japánkert – Zugló

1149, Budapest, Kövér Lajos u. 1.

Zuglóban található ez egy kicsiny kis földi paradicsom. Eldugva a város zajától, olyan festői környezetet hoztak létre, mely nem csak fotózásra, de akár kikapcsolódásra is kiválóan alkalmas. Maga a területe bár nem nagy, mégis annyi szép momentum található meg benne, hogy az embert rögtön egyfajta megnyugvás veszi körbe. Nagy fák, kis kerti tó, sziklakert, egyik kedvenc helyszínem. Belépéshez az iskola portáján lehet jegyet vásárolni.